„Am” Kategória
Olyan két-, három- vagy négykerekű jármű, amelyet 50 ccm-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg.
Milyen vezetői engedéllyel vezethető? („AM”)
Tanfolyamra az vehető fel, aki a 14. éves életkort betöltötte, vagy annál legfeljebb fél évvel fiatalabb; a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel; írni, olvasni tud.
Még milyen jármű vezetésére jogosít? („AM”)
Az „AM” nemzetközi kategóriára érvényesített vezetői engedély legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig, a 14. életév betöltése után jogosít kerti traktor vezetésére és állati erővel vont jármű hajtására is.
Az „AM” nemzetközi kategóriára érvényesített vezetői engedély a 16. életév betöltése után külföldön is jogosít az ebbe a kategóriába tartozó jármű vezetésére.
A tanfolyamra való felvétel feltételei („AM”)
Tanfolyamra az vehető fel, aki
– a 14. éves életkort betöltötte, vagy annál legfeljebb fél évvel fiatalabb;
– a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
– írni, olvasni tud.
A tanfolyam tantárgyai („AM”)
Alapismeretek: 16 óra
– Közlekedési ismeretek
– A járművezetés elmélete
A járművezetés gyakorlata: 11 óra
– Alapoktatás : 4 óra
– Főoktatás
– Városi vezetés : 6 óra
– Járműkezelési és forgalmi vizsga : 1 óra
Összesen: 27 óra.
Vizsgatárgyak („AM”)
Elmélet: közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga.
Gyakorlat: járműkezelési gyakorlati vizsga, forgalmi gyakorlati vizsga.
A vizsgára bocsátás feltételei („AM”)
Elméleti vizsgára az bocsátható, aki
– a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
– 14 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
– a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.
Járműkezelési gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki
– az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
– a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
– 14 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
– a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.
– érvényes személyi igazolvánnyal, vagy útlevéllel rendelkezik.
Forgalmi gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki
– sikeres járműkezelési vizsgát tett;
– a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
– 14 éves, és
– a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
– érvényes személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel rendelkezik;
– a gyakorlati vizsgákon kötelező felszerelés a protektoros ruha, protektoros kesztyű, magas-szárú cipő vagy csizma, bukósisak.
Kezdő vezetői engedély („AM”)
Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül.
A kezdő vezetői engedéllyel motorkerékpáron utas nem szállítható.
Költségek részletezése: („AM”)
– Elméleti költség: 35.500 Ft
– Gyakorlati költség: 75.000Ft (10 óra X 7.500 Ft)
– Vizsgaköltség: Kresz+Járműkezelési+Forgalmi vizsga, óradíjjal): 42.000 Ft
– Összesen: 152.500 Ft