Oldal kiválasztása

„C+E” Kategória

„C” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény.

Milyen vezetői engedéllyel vezethető? („C+E”)
A „C+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvények csak a „C+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők.

Még milyen jármű vezetésére jogosít? („C+E”)
A „C+E” kombinált kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még a „B+E”, a „C1+E”, a „D1+E” és a „D+E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény (feltéve, hogy a vezetői engedély a vonójármű kategóriájára érvényes), valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató két nehéz pótkocsival, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei („C+E”)
Tanfolyamra az vehető fel, aki
– 21 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
– 2. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
– írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
– alapfokú iskolai végzettség;
– „C” kategóriára érvényes, nem kezdő vezetői engedéllyel rendelkezik.

A tanfolyam tantárgyai („C+E”)
Alapismeretek 20 óra
– Közlekedési ismeretek
– Járműszerelvény vezetéselmélete
– Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek

Járművezetési gyakorlat:
– Alapoktatás 4 óra
– Főoktatás: 8 óra, (városi: 4 óra, országúti: 4 óra)

Összesen elmélet + gyakorlat: 26 óra

Vizsgatárgyak („C+E”)
Elmélet:
Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga, Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek számítógépes vizsga.

Gyakorlat:
Rutin, forgalmi vizsga.

A vizsgára bocsátás feltételei („C+E”)
Elméleti vizsgára az bocsátható, aki
– a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
– 21 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
– a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki
– az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
– a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
– 21 éves;
– a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek;
– a forgalmi vizsgához sikeres rutin vizsgát tett.

Kezdő vezetői engedély („C+E”)
Kombinált kategória kezdő vezetői engedéllyel nem szerezhető, mivel kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.

Költségek részletezése:(„C+E”)
– Elméleti költség: 70.000 Ft
– Gyakorlati költség: 228.000 Ft (12 óra x 19.000 Ft)
– Vizsgaköltség: Elmélet+rutin+forgalmi vizsga óradíjjal: 97.600 Ft
– Összesen: 395.600 Ft

Jelentkezz most!

Kérdésed van vagy tanfolyamra jelentkeznél?

Küldj nekünk üzenetet!

 

Elérhetőségünk

Cím: 6000 Kecskemét, Hornyik János krt. 1.
Tel.: 76/48-48-49; 70/366-14-37
E-mail:

Nyitvatartás

H-P: 08:00-10:00
Szombat, vasárnap zárva